Lili és Péter - 19

A sápadt sárga napfény átszivárgott a park pirosló őszi fái között A lágy szél ide-oda hintáztatta rendezgette az elszáradt leveleket. A csípős október végi reggelhez képest ez a késő délelőtti meleg fény ajándék volt. A park játszótere felől jókedvű óvódások viháncolásának hangjait hozta a szél. Mi leültünk egy napsütötte padra. Lili a reggeli hidegre tekintettel túlöltözte magát. A sapkáját, sálját, kesztyűjét levetette és a hátizsákjába gyömöszölte. Lehunyt szemmel hagyta, hogy a Nap arcának minden részletét felfedezze. Nem beszélgettünk. Lili mindig azt mondja, hogy a beszéd nem sokat jelent. És csak akkor beszéljünk, ha érdemes tönkretennünk a tökéletes csendet. Azt mondja: A legtöbb ember állandóan beszél, annyira, hogy elfogy a lélegzete, mire valami érdemlegeset mondana. Ez a kávéházi tapasztalata. Tanárnő, de most pincérnő egy kávézóban. Pénz, útkeresés vagy csak valami pillanatnyi őrültség nem tudom. A napsütéses csendben a megismerkedésünk története jutott eszembe. A kávézó, ahol megláttam és úgy tettem mintha észre sem vettem volna - ekkora barom vagyok. Az elfoglalt mérnök-bróker - és költő - álarcában, leplében laptoppal fontoskodva igazi faszfejként túlzó borravalót adtam. Nagyon erősnek és bátornak akartam látszani függetlenül attól, hogy mindettől messze járok… - Németh György – {Révházi Péter (RP) története }