2017. december 7., csütörtök

Ennyi 1.

2012.04.28-2012.12.31.

Önmegsemmisítő üzemmód
Sajnos Európában kinyílott a pokol kapuja, már semmi sem biztos, ez az egyetlen bizonyosság. Ennek megfelelően kell élni!


Balog: Pozitívan értékelik Németországban a magyar romastratégiát
A roma kérdés döntően szociális probléma. Legalább addig támogatni kell a romák életfeltételeinek javulását, hogy arra a társadalmi küszöbre elérjenek, ahol már nem követelni, hanem bizonyítani kell. És figyelni kell még arra is, hogy a roma szabadító - „hordószónok” - vezetők, indulataikat ne a roma támogatásokból finanszírozott luxusban vezessék le.

Gyurcsány feljelentést tesz lopás miatt
Gyurcsány Ferenc a plágium gyanú elején fesztelenül, kedélyesen nyilatkozik, mint aki, egy a múlt ködébe veszett történetről, anekdotázgat. Most feljelentést tesz! Kalapáccsal kidörömbölt mondatai, hogy lopás miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz, már inkább magakelletés, emellett a cinizmusát már úgy leheli ki magából, mint a részeg, a szájából a bűzt! Be kell látnia, még ha úgy érezte is, hogy személyes megbízatása van a magyar közéletben, ennek vége!

Búcsú Gyurcsány Ferenctől
Gyurcsány Ferenc most már bármit tesz, könyörög, hiteget, fenyeget, politikai szerepét – saját magának köszönhetően – elvesztette! Gyurcsány politikai sakktábláján, számára már csak rossz lépések vannak, bármit tesz, csak ellenfelei politikai csahosaiba ütközik. Ha van még benne, veleszületett emberi dignitás, visszavonul, és nem várja meg, hogy a politika tortáján - mint a megavasodott tejszínhabot - mindenki elkerülje!


Pál Feri: A vallás kötött formái szabadságot kínálnak
Azért az Egyház hitelesebb lenne, ha az idők folyamán nem gyűjti, és nem őrzi oly féltő gonddal a kincseket. Az Egyháznak még sok minden tennivalója van/lesz, hitelesebben érdemes működnie! És akkor, a kiüresedetté és gyakran formalitássá vált Egyház nem csak egy panoptikum lesz, ahol néha átdereng az Isten. Persze, nagy izgalomra nincs ok, az Egyház által per saldo jobbá lett a világ!

Európa, a kísérleti laboratórium
Cohn-Bendit politikai tevékenységében nehéz meglátni, mi a politikai trükk, neurotikus tetszelgés vagy exhibició. Színészies önmutogató, vagy csak nem tudja előadni a tudatában megülepedett politikai szerepét. Lehet, hogy az euroanarchizmus társadalmi „szerepe” mindössze kitalált szintetikus politikai hordalék, amiből jól menő „ipart” tud/akar csinálni!

Magyar nemzeti sms-ezők, szevasztok!
„A háború nem eszem-iszom, nem haverok, buli, Fanta. A háború vér, emberhalál, gyilkolás és szenvedés.”
A társadalmi konfliktusok megoldásában a háború, az erőszak, a barikád már nem dönt el semmit! És, ha csakugyan nem segíthet már más, csak az agresszió, akkor elvesztünk és semmi nem segíthet!

Szolgálat alól felmentve
Tóta W. Árpád lehet, hogy „félkarú” forradalmárként úgy gondolja, valami ledőlt, ami eddig tilos volt, most már mindent szabad! De érdemes tudnia, az asztalra nem illik a lábat felrakni, a tortából egy szelet illendő vendégségben. Írásával kapcsolatban - cikkeit mindig elolvasom - szeretném megjegyezni, hogy a nyilvánosság előtti, szellemi bírálat felelősségéről, valamint egymás tiszteletéről, érdemes elgondolkoznia!

Zeusz villámai
Az európai politikusok nagyon nehezen ébrednek, de most már lassan észrevették, hogy a megszorítás vezérelte gazdaságpolitika nem hoz gazdasági növekedést, növekedés nélkül pedig nehéz lesz elfújni az államadósságokat. A francia elnökválasztás eredménye, a spanyol válság, a görög választási eredmények szerencsére Magyarország malmára hajtják a vizet, mind az EU döntéshozói, és mind az IMF tárgyalások kapcsán. Orbán Viktor miniszterelnök is békülékenyebb hanggal nyilatkozik az IMF-ről, talán még azt is mondta: "az IMF a barátunk”!? A megállapodás így hamar létrejöhet!

21. századi utópiák
Fonnyadt ”gondolatok” jutottak eszembe a 21. századi munka világáról és a munkahelyekről. Nehéz feladat és felelősség, formálni, harmonikusabbá és élhetőbbé tenni munkahelyünket, és ez által életünket is. A történelem és a nagy irodalmi művek, mind arról tanúskodnak, a rabszolgatartó, a feudalista, a kapitalista és a szocialista társadalomban/rendszerben az ember ugyanaz maradt, kapzsi és irgalmatlan. Egy 21. századi munkahelyen azt várják az embertől, hogy a „tulajdonos/főnök” érdekeit szolgálja! Persze a tehetségesek nagy ritkán alkothatnak, ha tudnak, de alkotás helyett, inkább csak kivitelezésre jut, ha jut lehetőség. A Waldorf-iskolából kikerült fiatal, ha van műveltsége, és türelme, esetleg abban bízhat! A flow-ra egy darabig, még biztosan várnia kell!

Nem kell rágörcsölni
Tóta W. Árpáddal ez egy jól sikerült interjú! Ha a durva szavakat, a kondicionált trágárságokat kerüli, mondatai/gondolatai „felszabadultabbak” és eredetibbek. Persze vannak gondolatai, melyek a „jobboldalnak” sajognak, mint a harapás, bár nem tudom miért. A „liberálisoknak” meg többet juttat, mint szellemi ügyeskedés, még ha az „evangéliumi” szavakat vagy a „szépség vigaszát” nem is mondja el nekik. Egész jókat mond akkor is, amikor a szemétben vájkál, és még szellemi ösztönzésre is készteti, az amúgy kannázott bor jellegű, elfakult „újságírói műsort”!


Hogyan működik a kreativitás?
A magyar gazdasági csoda ünnepén még várjunk a pezsgővel! Az Orbán/Matolcsy féle gazdasági szabadságharcnak, gazdaságpolitikának nem vitatom a kreatív elemeit. Az történt, hogy a megszorításokkal tűzdelt ”gazdasági konfekcióöltöny” nem illett minden országra egyformán, mindenkinél másképp szorított, vágott, Orbán/Matolcsy ezt próbálják hol iparkodva, hol tapogatózva hordhatóvá tenni. Az természetes, akik másképp igazgatták/igazgatnák a ”gazdasági konfekcióöltönyt” azok Kasszandra hangján jósoltak kénköves sötétséget, ezzel kevéssé kell foglalkozni. De azzal igen, ha csalódtunk valamiben gyorsan tudunk-e váltani, a foglalkoztatottság alig több mint ötven százalékos, az állami újraelosztás kevéssel kevesebb, mint ötven százalékos, a közteherviselés még mindig egyenlőtlen, az állampolgárok jelentős része még túlzóan magas juttatásokat kap az államtól. Persze tudom, az embereknek nem a ködös jövőt, hanem a jelen javait kell felmutatni, különben kivicsorog a bizalmatlanság, mert most macskajajos böjt kezd lenni, és előtte nem volt - vagy nem mindenkinek volt - igazi farsang!

Murphy uniója
Nem tudom miért, de úgy látszik, hogy az Európai Unió mostanában inkább rombolja az életnormákat, és az emberek közönyét tökéletesíti minden iránt, ami nem a pillanatnyi anyagi lehetőség. Az európai közös politika közömbös az emberek számára! Az Angela Merkel és Nicolas Sarkozy vezette gazdaságpolitika kaptafáján megfejelt megoldások, inkább csak részsikereket hoztak. Persze lehet, hogy a tagországok anyagi, erkölcsi, szellemi erőfeszítése kevés, és inkább kimerülnek a hazafias riszálás és tányérozás mutatványa közben! De az utóbbi tíz év fordulatai bizonyítják, hogy az európai közös politika, ha valamiben csalódott is, megmerevedik, nem tud gyorsan változtatni. Ugyanakkor számonkérései hangosak, türelmetlenek és néha sportszerűtlenek! Hogy, Görögország asztmatikus halódása hova vezet, pillanatnyilag megjósolhatatlan, de még az is lehet, hogy elbúcsúztatja az eurót. Mondhatjuk, Európában kinyílott a pokol kapuja, már semmi sem biztos, ez az egyetlen bizonyosság. Ennek megfelelően kell élni!

Az idei G8 fő témája az euró jövője lesz
Görögországban kezdik felfedezni, hogy nemcsak az egyén megy tönkre, ha többet költ, mint amennyije van, hanem az ország is! Menetrendszerűen most csődnek kellene következnie, de a gazdaságban semmi sem történik menetrendszerűen. A „merkel-i” terv, gazdasági növekedés serkentése megszorításokkal, eddig nem jött be. De Németországban 2013-ban választások lesznek, így a Merkel kormány vékony jégen táncol, a további pénzügyi mentőcsomagok megalkotásában. Valószínű, a görögökkel „újra” megértetik, hogy sem rövid, sem hosszú távon nincs más alternatíva, mint a megszorítások. Ha ez nem történik meg, lehet, hogy Görögország eléri azt a küszöböt, amelyen túl a szakadék, a semmi következik. És ezután, a görögöknek már csak a világ hulladékai jutnak, melyeket számukra, még esetleg odalök az élet.

Obama: Elköteleztük magunkat a növekedés ösztönzése mellett
A G8-csoport vezetői elkötelezettek a növekedés-ösztönzése és a pénzügyi konszolidáció mellett! Az eddigi növekedés-ösztönzési tervek, a világgazdaságban sajnos szánalmasan vizsgáztak. A G8-csoportnak lesz-e bátorsága, ereje, a mostani zűrzavarból felmutatni egy értelmes tervet? De ne olyat, mint egy rossz villanykályha, ami nem melegít, csak az áramot fogyasztja! Vagy semmi nem változik, a világgazdaságban, a növekedés-ösztönzésben, a hazudozás ugyanolyan könnyű, mint eddig?


MSZP: Véget kell vetni a „matolcsyzmusnak”
Tukacs István (és az MSZP) már megint, a kiürült nézőterükre akar bértapsolókat toborozni, de ehhez ritmusváltásra és nem óvatos torokköszörülésekre lenne szükség! Igaz a villogó ötletek, a szavak párbajozó ereje teljesen hiányzik belőlük, kérhetnének segítséget a Fidesztől! Mert a Fidesznek is szüksége van „rendes” ellenzékre, és nem csak azért, mert minden hatalmon lévő pártot minősít az ellenzéke is.

Ezért nem lázadtam
Réthelyi Miklós professzor, mint Magyarország nemzeti erőforrás minisztere reménytelen ügyekbe keveredett, de valószínű tudta, csak ilyesmivel érdemes foglalkozni! Áldozatot hozott mindenképpen, még akkor is, ha tudjuk a tények többet érnek, mint az álmok. Ezért megsértődni senkinek sem szabad!


Balog: Miniszteri szinten a roma integráció ügye
Most, hogy miniszteri szintre került a roma integráció ügye, azért figyeljünk, a társadalmi, a törvényes egyenrangúság rendben, de nehogy elsőrendűség legyen belőle.

Egy tucat előterjesztést fogadhat el a parlament
Tizenkét előterjesztést fogadhat el mai ülésén az Országgyűlés, míg további három javaslat esetében a módosító indítványokról döntenek. A képviselők kétszer is átírhatják az idei költségvetést…!
Mint ahogy jó diagnózis nélkül nincs gyógyulás, úgy jó törvénykezés nélkül nincs jól működő állam. De vigyázzunk, ez a sietős, két kézzel írós, gyors iparkodás, nehogy a törvénykezés lényegének elvesztéséhez vezessen! A végén, a nagy sietségben még a „tetteket” sem tudjuk „elkövetni”, melyeket a „gyorsan készült” törvények szabályoznak.

Globalizáció helyett lokalizációt!
Tóth Gergely közgazdász láthatóan sokat olvasott ember, de a gazdasági válságról és a Magyarországról szóló diagnózisáról, csak „savanyú” elismeréssel tudok szólni! Úgy éreztem, szavaiból pont a közgazdaság lényegének „varázsa” veszik el, igaz, cserébe a „keresztény közgazdaság” sok titka feltárul.

Tranzakciós adó: a bankszövetség megosztaná a terhet
A pénzügyi tranzakciós illetékről szóló törvényjavaslat kapcsán a Magyar Bankszövetség módosítási tervei, minden túlzást előkeresnek - a bankadó 17-szerese az európai átlagnak, de csaknem 50-szerese lenne -, csakhogy az ügyfelekkel megoszthassák a terheket! Vigyázni kell, mert a végén a bankok a „jámbor” ügyfelekkel fizettetik meg a teljes illetéket, és ez, az egész törvényjavaslat megcsúfolását jelentené!


Támogatja az EP a tranzakciós adó uniós bevezetését
Lehet, hogy az Európai Parlamentnek nincs elég fantáziája, vagy a növekedéshez forrásokat találni - többek között - a magyar „példa” másolásával tudnak? Ha jól figyelnek, van még néhány „használható” ötlet!

Eljárást indított a rendőrség a Wallenberg-szobor meggyalázása miatt
Ezek a hírek, „disznólábazás”, amikor festékkel leöntenek, vagy más módon megrongálnak emléktáblákat, elszomorítóak. Ha az ilyen cselekedetekből kiszűröm az indulati elemeket, és az értelem mérlegére helyezem, a műveletlenséget és a butaságot látom. Ez alapvetően nem rendőrségi kérdés, mégis, az együgyű elkövetőket meg kell büntetni!

Az erős dollár és következményei
Az Egyesült Államok 2012. évi növekedési előrejelzése 2.4%, az euró zóna az első negyedévben csak alig úszta meg a recessziót! Ezek ismeretében nem csoda, ha az EU-tagállamok várható szánalmas idei teljesítése és a lejátszatlan görög váltság hatásait is figyelembe véve, erősödik a dollár.

Matolcsy: Magyarország két éve a gyógyulás útjára lépett
Matolcsy György szerint Magyarország két évvel ezelőtt a gyógyulás útjára lépett! De hiszen még a diagnózis sincs meg. Matolcsy nyugodtan megmondhatná az ország gazdasági helyzetéről az igazságot, az igazság megvallása nem csökkentené a nemzet erejét, de a hazugság tragédiához vezethet.

Elfogták a szoborgyalázókat
Ócska, buta módja az ellenállásnak a szobor vagy az emlékmű-gyalázás. Remélem, az elkövetők nem „olcsó” büntetést kapnak!

Hazugság, Kádár-kor a neved!
Kádár János uralmában, a hazugságot mindenki elsajátította, mert az emberek - kényszerűen - megtanulták, túlélni felsőbb parancs, mint hősködni!

Komolytalan minősítés a Standard & Poor's hitelminősítőtől
A Standard & Poor's pénteki leminősítő döntése mutatja, hogy a hitelminősítő elvesztette mérték és arányérzékét. Mégis, a hátradőléssel várjunk még, mert a magyar gazdaságpolitika rendszere még erőtlen, és ez hatással lehet az ország középtávú növekedésére is. Ennek megfelelően a jelenlegi alacsony gazdasági növekedés csak a mostaninál erőteljesebb gazdaságpolitikai fordulattal növelhető. Meg arra is érdemes figyelni, hogy a nagy fejlett ipari gazdaságokban most nagyon alacsony a kamatszint, így Magyarország részben ezért jó befektetési célpont, pedig jó lenne, ha nem ezért lenne!

Balog: Nem lesz tandíj, megszűnnek a keretszámok
„a minőségi követelményeket teljesítő diákok bekerülhetnek a felsőoktatásba, ha pedig vállalják, hogy a diplomaszerzés után Magyarországon dolgoznak, az állam a teljes képzési költségüket kifizeti”
Ez így ok! De nem tudom miért ilyen botorkálva alakul ez a dolog. Az oktatás a legfontosabb, ez az értelme mindennek, e nélkül széthull minden, csorda lesz, ugar, gyarmat, nem erős nemzet! Csak az tud tanítani, akit tanítanak, önmaguktól „világító lámpásokból” nincs elég.

Kultúrharc? – Piktorok és komédiások háborúja
Fekete György érthetően ideges, érzékeny, reménytelen témát kalapál, érdemi hatással akar lenni a művészekre, a művészetekre. Ez nehéz ügy. A hatás - a művész szelleme - az emberekben, akikre a művész a művével hat, ez számít. Egy lehetőség az ember számára valamiben gyönyörködni, s valamilyen többletet, új szempontot kapni, és ez a többlet aztán tovább él velünk, s néha talán segít is. Ebbe Fekete György nem tud beleszólni.

Hát Viktor, bocsi, de baromira nem értettük meg egymást
Szeretem, amikor mindenki elmondja a véleményét, s végül, ha ez emberileg lehetséges, megegyezzünk az igazságban. De az íratlan törvényeket, mely embernek emberhez való viszonyát szabályozza, érdemes ismerni. Ezért szeretném megjegyezni, hogy Konok Péternek a nyilvánosság előtti szellemi bírálat felelősségéről, valamint egymás tiszteletéről, érdemes elgondolkoznia!


O my prophetic soul!
A globalizált, értékválságos korban is, a nemzet felhalmozott értékei, értesülései folyamatosan zubognak, és valóban, néha tehetetlenül úgy érezzük, nem tudunk mit kezdeni vele. De az első riadtság múltával, az emberek újra nekilátnak megismerni, fegyelmezni és új rendszerbe sorolni a tapasztalataikat, de az már egy új korszak, új műveltség lesz.
Vagy katasztrófa esetén a műveltséget elölről kell kezdeni, de azt hiszem, az ember mindig újra képes egy ilyen vállalkozásra.

Megszakadt a tárgyalás a HÖOK és a kormány között
A felsőoktatásra (meg minden oktatásra) kiadott pénz látszólag kidobott pénz, mint a vetőmag. Csodálkozom, hogy a kormány a felsőoktatáson akar spórolni, másutt pazarol, osztogat. A jövőt most megrázkódtatás mentesebbé tehetjük, ha az oktatásba befektetünk! Amúgy Magyarország rangját a világban, nem a (talán, előbb-utóbb lassan növekvő) gazdasági teljesítményünkkel, hanem tudósainkkal, művészeinkkel, íróinkkal és a művelt emberek sokaságával emelhetjük.

Ablakzsiráf
Tisztelt Megyesi Gusztáv!
Még ha a bosszús napjainkban, dühünkben, nem is tudjuk, hogy minek örülnék jobban, hogy legyen-e polgárháború, vagy ne legyen, a gondolatot rögtön a szemétbe kell dobnunk! Mindenféle háború az emberiség betegsége. Tudnunk kell, hogy, a barikádokon már nem dől el semmi, különösen nem az, ami az ember viszonya a társadalomhoz, és az embertársaihoz. A kétségtelenül jelen lévő megrázkódtatásokon, inkább közös erőfeszítésekkel kell túl lennünk, mint polgárháborúval! Örüljünk annak, hogy az ösztönök lázadása felett mindannyian uralkodni tudunk!

A lottóötös hihetőbb, mint a halál
A mai embert szorítja, nyomja a halállal való szembenézés. Nem is elsősorban a fizikai megsemmisülés, hanem az értelem elvesztésének tudata nyomasztó. Miután a halál egy „vesztes” állapot, hiszen - valószínűleg - senki sem tudja biológiai életének lehetséges teljességét megélni. Az ember legalább is azt érzi, a halál egy rettenetes korlát, mert nagyon sok mindent „itt kell hagynia” még. De tudjuk, Jézus meghal, de feltámad, meghalt, mint ember, de nem halt meg, mint Isten!

Az én kereszténységemet nem Semjén képviseli
Nincs ezzel semmi gond, az én kereszténységemet sem Semjén képviseli!

Szlovákiával szolidarít Semjén
Nyugodtan maradhat a szlovák kéteuróson a vallási jelkép. De ez sajnos nem segít abban, hogy éppen a kereszténység az, ami Európa életéből hiányzik!

Megszűnik a Heti Hetes?
Az RTL Klub Heti hetes műsora, a magyar televíziózás azon kevés műsorai közé tartozik, ahol van stílus, eleven energia, érzékelhető lüktető érverés! A Heti hetes nem a szellemi tunyaságra épül, nincs kondicionált trágárság, a szabad véleményalkotás lehetősége adott, és nem dörzsölgeti magát hízelkedve az aktuális hatalomhoz. Sokszor és váratlanul belekarmol az éppen hatalmon lévőkbe, de ez „politikailag ártalmatlan”, mindössze nem a hatalmon lévők kiszolgálása a cél, így ha a műsor megszűnik, a politikai okok kizárhatók.
Az RTL Klub, ha megszünteti a műsort, lehet, hogy tovább lép a műveletlenség, humortalanság tömegcikkesítésében, főleg, ha egy lapos, értelmetlen és jelleg nélküli műsorral próbálja megcukrozni a vasárnap estét. Azt gondolom, a Heti hetes műsora a szétesés tüneteit nem mutatja, RTL Klubos megszűnése esetén a TV-s szellemi bolhapiacon hamar elkelhet.

Fábry, a magyar Dean Reed
Fábry Sándor tehetséges, tudja, jól kezeli az arányt a derű, és a mosolyogva elfogadó értelem között! Erős tehetségének van műfaja, a poénokat könnyedén - melldöngetés nélkül - nagy alkotóerővel tökéletesre smirglizi. A közszolgálatba átigazolása után, már inkább egy helyben jár, kevés lényegeset, eredetit épít - nem tudja igazában helyén van-e a műsorában minden - sok a mesterkélt ötletbukfenc, fintor, a korábbi műsordarabkákból összecsirizelt „produkció”. Nem tudni, a futószalagon termelt poénok, csak a lustaság, vagy más okok miatt jönnek át kevésbé”. Pedig ha a műsort nem tudja megtölteni „teremtő árammal”, mindegy minden szemfényvesztés, mesterkedés, a néző hamar észreveszi, az alkotóerő gyengülését, hiányát, és látja, ez az erő már alig mozgat meg valamit!

Gyászoltak a Heti Hetes szereplői
Az RTL Klub döntésével eldőlt a küzdelem az ésszerű és a nem ésszerű között! Októbertől folytatódik a Heti hetes - csak egy másik csatornán - az RTL2-őn. A műsor 500. adása is erőt, energiát és szellemi ösztönzést mutatott. Egyszerűen, szuszogó iparkodás nélkül néha rámutat, a politikai, a társadalmi rendszer visszásságaira. Persze ezek a meglátások, az éppen aktuális hatalomnak sajognak, mint a harapás, de ezeket a „hatalom” is tudja, látja. A TV műsorok gyakran lármás, eszelős, elfakult és kannázott zenés műsorai között, a Heti hetes kozmetikus álcázás és protézisek nélküli „pislákolása” az RTL2-őn is igazodó pont lehet, megtartása, mondhatom „vir prudens”-i döntés volt!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése